Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dobosi György

dobosi_gyorgy.jpgDobosi György

Dobosi György vagyok. 1957. 11. 22-én születtem Nagykanizsán. Vers formákat már általános iskolában is írtam. Tini koromban több ismert zenére írtam verset, amik sajnos eltűntek. 1993-ban megjelent egy versem a helyi újságban. Ezt követően felhagytam a versírással és  következett 20 év kihagyás. Több mint 6 éve írok újra. A Poet irodalmi portálon publikálok és több irodalmi csoportban is szerepelek. Megjelent egy meseverses kötetem, minek a címe: Varázslatos mese - versek. Több antológiában van megjelent versem.

 

Művei az oldalon:

Adj a sirálynak! (vers)

Bambi álma (vers)

Emelt fejjel (vers)

Égig érő fák (vers)

Érezd a lelkem! (vers)

A festő (vers)

Fehér lovad (vers)

Gördülő tánc (vers)

Játék a szavakkal (vers)

Ki már az égből figyel (vers)

Kis cápa útja (vers)

A kis róka kalandra (vers)

Lélekszeretet (vers)

Mézes álmot! (vers)

Mikor még szép volt (vers)

Ne kívánj nékem (vers)

Nehéz az élet (vers)

Nézd a lelkét! (vers)

Nyújts segítő kezet! (vers)

Őrzöm a lángot (vers)

Száll a kék madár (vers)

Szélzene (vers)

Teknős és a kis nyuszi (vers)

Tiszta szívből (vers)

 

 

Kis cápa útja

Elúszik a kicsi cápa,
megunta a sós vizet,
ő magában úgy gondolta,
keres egy kis édeset.

El is jutott jó sokáig,
meglátott egy vízesést,
feljutni én hogy is fogok,
hisz túl nagy a messzeség.

Arra jött egy púpúteve.
Megkérdezte: mi a baj?
Itt nem tudok továbbúszni,
mert jön a nagy zuhatag.

Csússz gyorsan az én hátamra,
elviszlek én tégedet,
elefánt is utolér majd,
kiszáradnod nem lehet.

El is értek, meddig kellett,
és átúszta a Dunát,
végre a Nap ki is sütött,
mire érte a Murát.

Ott vidáman úszkálhatott,
ivott sok édesvizet,
volt nála egy jó nagy hordó,
amit teli merített.

Visszaért ám nagyon hamar,
osztotta a többinek,
jutott minden barátjának,
és még más is merített.

 

 

Bambi álma

A kis Bambi nagyra nőtt,
el is ment Budára,
ahogy ő most jobbra néz,
rálát a Dunára.

Kedve lenne úszni is,
hideg a víz néki,
ezért jobbnak találja,
még hideg van, nézi.

Meleg lesz majd a nyáron,
úszni fog majd benne,
ha engedi gazdája,
és ott lesz mellette.

Mert a Duna olyan nagy,
el is veszne benne,
kell neki a segítség,
így boldog a lelke.

 

 

Teknős és a kis nyuszi

Lám, a teknős mit mutat?
Látja futni a nyulat.
Megfogadja: lehagyom,
hisz oly nagy a Balaton.

Fussál gyorsan, kis csibész,
Szigliget az úti cél,
kinek esze van elég,
azé lesz a nyereség.

Répa, alma, kis halak,
bajba lesz, ki lemarad,
nem jut annak más egyéb,
csak egy kicsi zsemlye vég.

Fut ám gyorsan nyuszika,
teknős indul úszni ma,
átússza a Balatont,
ott kisebb a forgalom.

Övé lett a győzelem,
kettéosztja eledelt,
elárulja a tutit,
hogy győzte le a nyuszit.

Az Ő útja rövidebb,
sok kis hal is segített,
jól úsztak a víz alatt,
így érhetett hamarabb.

Szépen nézi a nyuszit,
ad is néki egy puszit,
ezután már jól figyel,
előle ne tűnjön el.

 

 

A kis róka kalandja

Azt mondta a kicsi róka,
- nem ugrok én a nagy tóba,
mert a szőröm mind átázik,
kicsiny testem akkor fázik.

Prüszkölni én nem akarok,
inkább a parton maradok,
megvárom, míg kisüt a Nap,
megkergetem a kis kakast.

Tyúkot fogni csak úgy tudok,
ha a kakas már elfutott,
de ha bátor, és ottmarad,
akkor minden tyúk megmarad.

Hát akkor én mit is tegyek,
hús helyett tán sajtot egyek?
Megvárom, míg elmegy a Nap,
hátha alszik a kis kakas.

Szép lassan már esteledik,
a tyúkokat beterelik,
de az egyik lám, kint maradt,
a rókának jut nagy falat.

Jóllakik, elterpeszkedik,
a kutyákat elengedik,
jókedvének itt a vége,
gyorsan elfut menedékbe.

 

 

Mézes álmot!

Küldök néked törökmézet, édeset,
szépek lesznek álmodban a kék hegyek,
törökmézet, míg a maci megleli,
addig is a nagy lepkéket kergeti.

Megtalálja, nyalogatja csendesen,
minden szépre, jóra gondol lelkesen,
nem alszik, mert az álmodra ő vigyáz,
így lesz nyugodt az éjszakád, nem vitás.

Az álmod is szépen, lassan véget ér,
ő az, ami így hajnalig elkísér,
vidámabb lesz és még szebb a hajnalod,
de a macit nappal már nem láthatod.

 

 

Játék a szavakkal

Nem kell néked nagy kalap, ha felhúzod a falat.
Amíg nincs meg a tető, tán nem esik az eső.
De ha jön egy kicsi szél, meg is hallod, mit mesél.
El is készül a tető, az áldomás jön elő.
Pálinka az áldomás, de túl sokat ne igyál!
Ott is van egy hintaágy, ne ülj mellé, jól vigyázz!
Nos, mit írok, mennyit ér, ha támad a denevér?
Talpra ugrasz, majd leülsz, így mit érzel legbelül?
Mariska az asszonyod, baj, ha duplán láthatod.
Oly jó volt a pálinka, semmi nem volt ráírva?
Sok lett talán az a baj, meg is jött a zivatar.
Teli lett a puttonyod, másnak nem is adhatod.

 

 

Nehéz az élet

Mikor a hajnal beköszön csendben,
érzi, hogy nincs most valami rendben,
látja, ki ébred, még nagyon fáradt,
bágyadtan nyomja a puha ágyat.

Felkelni kéne, de nincsen kedve,
nem vidám most még a kicsi lelke,
a Nap sem süt még, bújik az égen,
nagy, sötét felhő takarja éppen.

Küldi a felhőt - menjen már messze,
látja a Napot, jobb lesz a kedve,
ha őrá süt majd, nem is lesz bágyadt,
vidáman veti be a nagy ágyat.

Fogja a szatyrot, benne az étel,
mert a munkának soká lesz vége,
be is érkezik hamar a gyárba,
de a munkától mégsem jön lázba.

Csakis azt várja, ehessen délben,
fogyassza el már a jó ebédet,
dolgozik addig, még el nem fárad,
várja, hogy nyomja már a nagy ágyat

 

 

Gördülő tánc

A terem üres, kint áll a tömeg,
pénztárnál Ők most veszik a jegyet,
színházteremben a függöny remeg,
ott készül most már a nagy piruett.

Készül a nagy tánc, forog a kerék,
kíváncsi erre, aki itt belép,
nyílik az ajtó, indul a tömeg
és szép sorban foglalnak helyet.

Nyílik a függöny, indul a kerék,
mosolygó szempár néz már itt felém,
most figyeljetek, a műsor mit ér,
és ekkor jön be a többi kerék.

Zene megszólal, szívük is zenél.

Táncolnak Ők, már nézi a tömeg,
hosszú, egyenes és nagy piruett,
mikor ez megvolt, tombol a terem,
a szavamat már én sem érthetem.

Nézem én Őket, arcuk mosolyog,
könnyem meg nékem ajkamon kopog,
leszólnak fentről, vigaszt nyújtanak,
nevetni látják most az arcomat.

És újabb forgás, még egy piruett,
ekkor már az én szívem is remeg,
belőlük szól a tiszta szeretet,
boldoggá teszik most a lelkemet.

Halkul a zene, a műsor véget ér,
ráadást kapunk, bár nem kértem én,
arcukon mosoly mossa lelkemet,
úgy érzem, Nekik ez sokat jelent.

A végén lett nagy lelki ölelés,
és jó baráti telefoncserék,
persze csak számot, nem a telefont,
boldogan várom, ki hív majd vajon.

 

 

Mikor még szép volt

Szomorúan néz a múltba,
mikor még szép volt a világ,
nagyapó mosolygott őrá,
esténként mondott egy imát.

Álmában megnőtt már nagyra,
gondosan vitte a vizet,
nagyapó beteg volt, s lázas,
ágyában fáradtan pihent.

Véget ért egyszer az álma,
nagyapó nincsen már vele,
elvette tőle a gonosz,
örökké könnyes a szeme.

Eltűnt már a vidám álom,
keserű lett a nagy hiány,
lefekvés előtt még most is
elmond egy szép esti imát.

Kéri a Jóistent mindig,
bocsásson Ő mindenkinek,
a szíve örökké vérzik.
Vajon ezt ma ki érti meg?

 

 

Érezd a lelkem!
 

Csukd be a szemed, érezd a lelkem,
nyisd ki a szíved, hogy meg is leljen.
Száguld a lelkem, akadály nincsen,
ha odaér majd, rendben lesz minden.

A kicsi szíved már be nem zárhat,
hisz csak úgy oszlik ketté a bánat.
A kicsi kapud ne csukjad vissza,
mert azt a lelkem nem nagyon bírja.

Segíteni csak úgy tudhat néked,
lelked úgy érzi, hogy nem veszélyes.
Két lélek akkor egy úton járhat,
úgy múlhat el a hatalmas bánat.

De ez most mégis miért jó nékem?
Szabadon szállhat két boldog lélek.
Ahogy így ketten utaznak csendben,
múlik a bánat a kis szívedben.

Ekkor a lelkem vidáman repked,
Azt adja jussul a Te lelkednek.
Így már a lelked vidáman szállhat,
aludj nyugodtan, semmi sem fájhat.

 

 

Égig érő fák
 

Nagyra nőttek a kicsi fák,
égig ér a tetejük,
elfárad egy öreg ember
gondolatban elmerül.

Nem gyújt rá a pipájára,
úgy tiszta a levegő,
fent ugrál egy kicsi mókus,
őneki ez kedvező.

Fűrész hangja nincs is arra,
fát nem vág ott senki sem,
hagyják, hogy a fáradt ember
alattuk majd megpihen.

Bújócskáznak a gyerekek,
figyelik a madarak,
ne vesszen el egyikük sem,
így a jókedv megmarad.

Maradjon meg az az erdő,
ahogy van, az csoda-szép,
meg is véd az minden rossztól,
amikor Te odaérsz.

Védjed akkor azt az erdőt,
és a sok kis madarat,
kis mókus is ugrándozzon,
dalol az, ki ott halad.

 

 

A festő


Volt annak már nyolcvan éve,
egy kisgyermek született,
növögetett lassan nagyra,
megfogta az ecsetet.

Festett is ám sok-sok képet,
kicsiket és nagyokat,
sok embert és kis pillangót,
kicsi és nagy dombokat.

Apjától is sokat tanult,
így csinált még jobbakat,
képeiben nem csak, mit látsz,
a lelke is rajta van.

Közben megnőtt Ő már nagyra,
elérte a szerelem,
feleségül vett egy szép lányt,
kivel élt szép életet.

Ő is nagyon szépen festett,
érezte, hogy szárnya van,
tudatában örökké volt,
párja szeme rajta van.

Született egy kicsi fiuk,
bizony, Ő is oly ügyes,
de megnőtt már lassan nagyra,
tehetségben nincs szünet.

De az idő gyorsan elmúlt,
gonosz volt az óriás,
hiába a védő szentek,
nem volt újabb gyógyítás.

Neje, fia velünk maradt,
festő fentről jól figyel,
úgy biztatja most már őket,
küldöm, itt az égi jel.

Ifj. Benedek Jenő emlékére

 

 

Tiszta szívből
 

Létezik-e olyan, nem kell semmit tenni,
csakis tiszta szívből, őszintén szeretni,
gyűlölködni nem kell soha senki mással,
békességben élni minden embertárssal?

Vajon van a földön, hol ez van érvényben,
csak tiszta szeretet emberek szívében,
ha útnak indulok, talán megtalálom,
az lesz a megnyugvás, szeretetvirágom?

Indulnom is kéne! - Vajon merre menjek,
lépteim nyugatra vagy tán délre lesznek?
Ez itt a nagy kérdés! - Meg hogyan találom,
van-e ilyen hely már ezen a világon?

Ezen gondolkodom, a szavak csak jönnek,
bizonytalanságtól meg a könnyek szöknek.

 

 

Fehér lovad

Hiába van fehér lovad,
attól nem vagy herceg,
néked sem pörögnek soha
másképpen a percek.

Azt hiszed, hogy meghódítod
az egész világot,
de nagy baj van már a fejben,
a jövőt nem látod.

Nagy baj lesz ám, hogyha egyszer
az álmodnak vége,
rosszat tettél, nem merül az
soha feledésbe.

Ezért aztán jól vigyázzál,
ne a lovad nézzed,
törekedj, hogy jók legyenek
majd az emlékképek.

 

 

Nyújts segítő kezet!

Nyújtasz segítséget,
azt jó szívvel tegyed,
tudhatod, a végén
jó Isten megfizet.

Így nyújthatsz Te másnak
egy kis vigasságot,
az gyógyítja szíved,
lesz is boldogságod.

Ne felejtsd el soha,
miként lehetsz boldog,
ha másnak a terhét
vele együtt hordod.

Van, ki ezt nem érti,
lehet, kicsit gyáva,
vagy pedig nem tekint
másnak a sorsába

 

 

Ne kívánj nékem!

Érintsd a lelkem, ne menj tovább,
ne kívánj nékem jó éjszakát,
szóljon most addig egy kicsi dal,
amíg a lelkünk egyet akar!

Ütemre szóljon, így hagyhatod,
hamisan én sem dalolhatok,
induljon gyorsabb szívdobbanás,
az életem sem ámokfutás!

Érintsd a lelkem, játszd a dalom,
én meg hajnalig hallgathatom,
ne kívánj nékem jó éjszakát,
lobban a szívben egy kis parázs!

 

 

Őrzöm a lángot

Szívemben őrzöm a lángot,
még Te a fáklyát égeted,
nem kell a fejekre fátyol,
mert ott van, végre ébredett.

Ébredtem én is itt távol,
képzelem, fáklyát égetek,
érkezett, itt van az álmod,
útközben el nem tévedett.

Nem kell már senkitől félni,
szívekben nincs is fájdalom,
végre csak jót kell remélni.
Emlékszel? – legjobb alkalom!

Úttesten vonul a tömeg,
vége tán nem lesz sohasem,
oldalról senki sem zörget,
valaki figyel odafent.

Emlékezz, tiszteld, most lehet,
szeretni legjobb alkalom,
a tömeg békésen mehet,
múlhat a régi fájdalom.

Látjátok? – lehet ezt így is,
nem kell a sok-sok gyűlölet,
lelkedet előreviszi.
De tudod? – szeresd, most lehet!

 

 

Adj a sirálynak!

Sirályok még szállnak tó felett az égen,
keresik éhesen, mikor látnak ételt,
hajón az emberek nagyon ritkán járnak,
nem jut így eleség sok éhes madárnak.

De ha egyszer ők is majd máshova térnek,
nem lesz majd látványa a kíváncsi népnek,
akkor gondolkodnak, vajon merre járnak,
mért nem adtak enni éhező madárnak.

Siratják majd vissza sirály repkedését,
hogy kapja a vízről kis darab kenyérkét,
de a szép madarak már rég messze járnak,
hajón utazónak így lesz a nagy bánat.

Amíg megteheted, adj sirálynak enni,
majd neked is szebb lesz, ha az itt fog lenni.

 

 

Ki már az égből figyel

A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.

Nézi a mosolyát, ha éjjel alszik,
tudja, hogy álmában éppen mi zajlik,
ha rosszat álmodna, nem hagyja azt már,
kéri a mosolyát, úgy nyugszik majd tán.

Ezért csak gondoljon mindig a szépre,
Ő nem mehet akkor már feledésbe,
de szebb lesz a jövő, ha nagyon fáj is,
a lelki érzés az soha nem vásik.

Így marad életben sokunk szívében.
Feledve legyen? Nincs annak kitéve!

 

 

Szélzene

Régi zenét dúdol a szél,
új hangszeren játszik,
nem tudja még, hogy mennyit ér,
az idő meg vásik.

Lehetnek még új dallamok
régi hegedűvel,
sírhat vele múló idő,
de nem keserűen.

Játsszad hamar a nótámat,
bármit is kérsz érte,
csak annak a régi dalnak
sose legyen vége.

Égi dallam most hallgass meg,
mi is az én vágyam,
zenéd mellett mindig legyen
jól megvetett ágyam.

 

 

Emelt fejjel

Ember vagy Te is, ha más a színed,
Munkába mindig magadat viszed.
Gúnyolnak téged, és ezt Te hagyod,
Dolgozni nem látnak, talán vakok?

Emeld a fejed, előre nézzél,
Ember vagy Te is, soha ne féljél.
Fehér a bőre, aki meglátott,
Ő hordja mégis lyukas kabátot.

De ezért soha ne fordulj vissza,
Hiszen a lelked tenéked tiszta.
Higgyél magadban, vidáman járjál,

De a segélyért soha ne álljál.
Emberi érték, ami van benned,
Ha fáradt is lett estére tested.

 

 

Lélekszeretet
 

Te nem látod,
mikor lelkek összesimulnak,
ami nemcsak egy kósza pillanat,
vagy pillanatnyi elme a mából,
mely mindent eltakar.
Emlék a múltból,
mi végigkísér egy életen át.
Ilyenkor vonul a lélek,
s a másikhoz hozzásimul.
Érzi a másik szenvedését,
mikor bántják Őt ártatlanul.
Te nem érzed,
mikor a szíved lüktet,
feszeng egymagában,
hogyha látja a fényt.
Sötét alagútból kitérve
érzi az új reményt.
Te nem érted?
Veled nem történhet ilyen?
Érzelmi válságban élni,
mindent másképp látni.
Ajtót bezárni,
semmit sem látni
múltból s a jelenből.
Szárnyakon lebegni,
a jót feledni.
Mit ér
hamis világban élni,
sötét utakon botorkálni?
DE!
Eljön az idő.
Kinyitod szemed s füled.
Az érzés megindul benned:
- még nincs vége.
Adj magadnak esélyt a hithez,
szeretethez!


Száll a kék madár
 

Kék madár száll odafenn az égen,
rejtőzik csendben a felhők között,
nem tudja azt, hogy mi vár rá éppen,
mikor ott szárnyal a nagy vár fölött.

Észreveszik, vagy tán továbbszállhat,
haladhat tovább a zöld fák fölött,
a két nagy véreb oly mélyen alhat,
nem hallja azt sem, ha levél zörög.

Kék madár mindent láthat a téren,
nagy ott a mozgás, és nincs irgalom,
bejutni oda nagyon veszélyes,
várfalon sétál két puskás fazon.

Nagy tóban lenni nagyon jó lenne,
de neki ez már csak álom marad,
Szomorú így hát a kicsi lelke,
nem száll le, inkább most továbbhalad.

Bánatos szívvel gyorsul a szárnya,
hazája még nagyon messzi lehet,
sok kicsi társa könnyezve várja,
hát ő vajon merre, merre lehet.

Érkezik jobbról, lassul a szárnya,
sok kicsi, hű társa lám, integet,
szomorú hírt hoz, pedig nem gyáva,
a várba betérni nem is lehet.

Sok kedves madár lám, mégsem bágyadt,
a kék madár végleg velük lehet,
sok kicsi madár ne legyen zárva,
és mindegyik végre szabad legyen!

 


Nézd a lelkét!
 

Lelkét nézzed, ne a széket,
Ő székkel ül a két keréken!
Ahogy gurul két keréken,
szoknya után vágyik éppen.

Miért nem vesz apukája,
hogy menjen el így a bálba?
Mert bálba mennek két keréken,
szoknyásan ők nevetgélnek.

Ahogy aztán csak sétálnak,
egy üzlet előtt meg-megállnak.
Több szoknyát is felpróbálnak,
míg nem egyet megtalálnak.

Felpróbálta, le sem vette,
hazafelé már úgy mennek.
Fülig ért már kicsiny szája,
mehet most már Ő is bálba.

Ő lett ám a bálnak szépe,
ez a szoknya már megérte.
Most sétálnak már vidáman, a
a kerekest nem is bánja.

Többet ér Ő két kerékkel,
mint egészséges, ki lenézte.
Nézd a széket két kerékkel,
az Ő szívéhez úgy sem érsz el!

Meglett már a szíve párja,
együtt mennek Ők a bálba.
Aki eddig lesajnálta,
fáj a szíve most utána.

Lelkét nézzed, ne a széket,
halld most hangját énekének!
És ezután szép szoknyában,
mindig dalol az utcánkban.
2013. május 6.