Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dobosi György

dobosi_gyorgy.jpgDobosi György

Dobosi György vagyok. 1957. 11. 22-én születtem Nagykanizsán. Vers formákat már általános iskolában is írtam. Tini koromban több ismert zenére írtam verset, amik sajnos eltűntek. 1993-ban megjelent egy versem a helyi újságban. Ezt követően felhagytam a versírással és  következett 20 év kihagyás. Több mint 6 éve írok újra. A Poet irodalmi portálon publikálok és több irodalmi csoportban is szerepelek. Megjelent egy meseverses kötetem, minek a címe: Varázslatos mese - versek. Több antológiában van megjelent versem.

Művei az oldalon:

Adj a sirálynak! (vers)

Emelt fejjel (vers)

Ki már az égből figyel (vers)

Lélekszeretet (vers)

Nézd a lelkét! (vers)

Száll a kék madár (vers)

Szélzene (vers)

 

 

Adj a sirálynak!

Sirályok még szállnak tó felett az égen,
keresik éhesen, mikor látnak ételt,
hajón az emberek nagyon ritkán járnak,
nem jut így eleség sok éhes madárnak.

De ha egyszer ők is majd máshova térnek,
nem lesz majd látványa a kíváncsi népnek,
akkor gondolkodnak, vajon merre járnak,
mért nem adtak enni éhező madárnak.

Siratják majd vissza sirály repkedését,
hogy kapja a vízről kis darab kenyérkét,
de a szép madarak már rég messze járnak,
hajón utazónak így lesz a nagy bánat.

Amíg megteheted, adj sirálynak enni,
majd neked is szebb lesz, ha az itt fog lenni.

 

 

Ki már az égből figyel

A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.

Nézi a mosolyát, ha éjjel alszik,
tudja, hogy álmában éppen mi zajlik,
ha rosszat álmodna, nem hagyja azt már,
kéri a mosolyát, úgy nyugszik majd tán.

Ezért csak gondoljon mindig a szépre,
Ő nem mehet akkor már feledésbe,
de szebb lesz a jövő, ha nagyon fáj is,
a lelki érzés az soha nem vásik.

Így marad életben sokunk szívében.
Feledve legyen? Nincs annak kitéve!

 

 

Szélzene

Régi zenét dúdol a szél,
új hangszeren játszik,
nem tudja még, hogy mennyit ér,
az idő meg vásik.

Lehetnek még új dallamok
régi hegedűvel,
sírhat vele múló idő,
de nem keserűen.

Játsszad hamar a nótámat,
bármit is kérsz érte,
csak annak a régi dalnak
sose legyen vége.

Égi dallam most hallgass meg,
mi is az én vágyam,
zenéd mellett mindig legyen
jól megvetett ágyam.

 

 

Emelt fejjel

Ember vagy Te is, ha más a színed,
Munkába mindig magadat viszed.
Gúnyolnak téged, és ezt Te hagyod,
Dolgozni nem látnak, talán vakok?

Emeld a fejed, előre nézzél,
Ember vagy Te is, soha ne féljél.
Fehér a bőre, aki meglátott,
Ő hordja mégis lyukas kabátot.

De ezért soha ne fordulj vissza,
Hiszen a lelked tenéked tiszta.
Higgyél magadban, vidáman járjál,

De a segélyért soha ne álljál.
Emberi érték, ami van benned,
Ha fáradt is lett estére tested.

 

 

Lélekszeretet
 

Te nem látod,
mikor lelkek összesimulnak,
ami nemcsak egy kósza pillanat,
vagy pillanatnyi elme a mából,
mely mindent eltakar.
Emlék a múltból,
mi végigkísér egy életen át.
Ilyenkor vonul a lélek,
s a másikhoz hozzásimul.
Érzi a másik szenvedését,
mikor bántják Őt ártatlanul.
Te nem érzed,
mikor a szíved lüktet,
feszeng egymagában,
hogyha látja a fényt.
Sötét alagútból kitérve
érzi az új reményt.
Te nem érted?
Veled nem történhet ilyen?
Érzelmi válságban élni,
mindent másképp látni.
Ajtót bezárni,
semmit sem látni
múltból s a jelenből.
Szárnyakon lebegni,
a jót feledni.
Mit ér
hamis világban élni,
sötét utakon botorkálni?
DE!
Eljön az idő.
Kinyitod szemed s füled.
Az érzés megindul benned:
- még nincs vége.
Adj magadnak esélyt a hithez,
szeretethez!


Száll a kék madár
 

Kék madár száll odafenn az égen,
rejtőzik csendben a felhők között,
nem tudja azt, hogy mi vár rá éppen,
mikor ott szárnyal a nagy vár fölött.

Észreveszik, vagy tán továbbszállhat,
haladhat tovább a zöld fák fölött,
a két nagy véreb oly mélyen alhat,
nem hallja azt sem, ha levél zörög.

Kék madár mindent láthat a téren,
nagy ott a mozgás, és nincs irgalom,
bejutni oda nagyon veszélyes,
várfalon sétál két puskás fazon.

Nagy tóban lenni nagyon jó lenne,
de neki ez már csak álom marad,
Szomorú így hát a kicsi lelke,
nem száll le, inkább most továbbhalad.

Bánatos szívvel gyorsul a szárnya,
hazája még nagyon messzi lehet,
sok kicsi társa könnyezve várja,
hát ő vajon merre, merre lehet.

Érkezik jobbról, lassul a szárnya,
sok kicsi, hű társa lám, integet,
szomorú hírt hoz, pedig nem gyáva,
a várba betérni nem is lehet.

Sok kedves madár lám, mégsem bágyadt,
a kék madár végleg velük lehet,
sok kicsi madár ne legyen zárva,
és mindegyik végre szabad legyen!

 


Nézd a lelkét!
 

Lelkét nézzed, ne a széket,
Ő székkel ül a két keréken!
Ahogy gurul két keréken,
szoknya után vágyik éppen.

Miért nem vesz apukája,
hogy menjen el így a bálba?
Mert bálba mennek két keréken,
szoknyásan ők nevetgélnek.

Ahogy aztán csak sétálnak,
egy üzlet előtt meg-megállnak.
Több szoknyát is felpróbálnak,
míg nem egyet megtalálnak.

Felpróbálta, le sem vette,
hazafelé már úgy mennek.
Fülig ért már kicsiny szája,
mehet most már Ő is bálba.

Ő lett ám a bálnak szépe,
ez a szoknya már megérte.
Most sétálnak már vidáman, a
a kerekest nem is bánja.

Többet ér Ő két kerékkel,
mint egészséges, ki lenézte.
Nézd a széket két kerékkel,
az Ő szívéhez úgy sem érsz el!

Meglett már a szíve párja,
együtt mennek Ők a bálba.
Aki eddig lesajnálta,
fáj a szíve most utána.

Lelkét nézzed, ne a széket,
halld most hangját énekének!
És ezután szép szoknyában,
mindig dalol az utcánkban.
2013. május 6.