Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dobosi Györgyné

dobosigyorgyne20191112.jpgDobosi Györgyné

Dobosi Györgyné vagyok, Doli Erzsi-ként írom a verseimet.
1955.02.11-én Nagykanizsán születtem.
2013 nyarától, rábeszélésre írom a verseimet, kisebb-nagyobb sikerrel.
A facebook-on több irodalmi oldalon is megtalálható vagyok, de legtöbbet a Poet.hu oldalon publikálok.
Több antológiában jelent meg versem.

 

 

 

Művei az oldalon:

Aggodalmam a Földért (vers)

Emlékek (vers)

Ezerszínű tavasz (vers)

Forró nyár (vers)

A Hold szerelme (vers)

A pirkadat (vers)

Terhemet cipelem... (vers)

 

 

Aggodalmam a Földért
 

Tavasz zöld paplant teríti a tájra,
A meztelen fákra rügyeket nevel,
Virágnak illatát ontsd a világra,
S a rigó kedvesen nekem énekel.
Fán pihe-puha fészkével vacakol,
Hallom a méh zsongását virág szirmán,
Ó, Uram, hiszem, hogy hallasz valahol,
Két kezem kulcsolom s mormolom imám.
Böjti széllel sóhajom messze elfut,
Józan gondolatot megerősíti,
Fájdalmas kérésem füledig eljut,
Így a természetet is megszépíti.
.
Sokan lássák Világ-kincsét, szépségét,
És soha ne lássuk meg a Föld végét!

 

 

A pirkadat
 

A pirkadat rezdülése,
az ajkára forduló csókja
a pirosló égnek,
a sötét felhő önzetlenül
szeretve ölelte,
kék habokra fektetve,
ritmusra ringnak
a kék ég tengerén!

 

 

A Hold szerelme
 

Holdúrfi szerelmes a Napleányba,
sötétbe burkolózik a szerelmük.
– Álmomban suttogom, oly csodás lányka. –
Szívbe szerelmet beteljesíthetjük.

A fájó sebet ejtő bűnök része,
magasan szállhat a pillanat vágyba,
a kifakult gyolcs horizont reménye,
csitulni látszik, mint távolság mása.

Csillagot ölel a sötét mindenség,
és csak a Napnak fénye bátorítja,
s ringatja a mindenség kék tengerén,
hol árnyként táncoló Nap, a Hold csábja.

Szürke függönyét teríti az égre,
s kibomlik a hajnal világossága,
majd összeforr e kettő tüzessége,
szeretet valósnak vélt boldogságban.

Nem látszik más, csak a csillagok képe,
távolság pásztázza mélységét járva,
kutatja a végtelen reménysége,
képzelet vadító szerelmet várva.

Vagyok csak röpke pillanatnak ránca,
legyek az örök, végtelen mindenség,
Ég és Földi lét összefont hiánya
egy sötét tömlöc csalóka végzetén.

 

 

Emlékek
 

Lágyan ringatózik a gyertya fénye,
amott láthatatlan lélek gyújtja meg,
a múló, könnyes, néma perc emléke
a szeretet békéjét nem adja fel.

Tudom, minket a felhők mögül figyelsz,
láthatod, a szeretetfények égnek,
ám a hibáimmal együtt elviselsz,
sírni ezen a napon mégis vétek.

Sírokon koszorúk fenyőillata
ölelgeti elmém, múlt képzeletét,
az el nem veszett lélek pillanata,
Mindenhatótól kérem kegyeletét.

Hiányodat sírod rendezésével
leplezem, szellővel simítod kezem,
szeretetet adsz lélek békéjével,
megfáradt arcod én el nem feledem.

 


Terhemet cipelem...
 

A könnyűnek látszó
terhemet cipelem,
élet, velem játszol,
tűröm én csendesen.
Sebzetten Golgotán
a vállamra veszem
roskadó út porát,
terhemet cipelem.
Hallom, szívem dobban,
és keresztet vetek,
bízom a sorsomban,
tűrök én csendesen.

 


Forró nyár
 

Egy szép nyár hajnalán
az élet is megáll.
Mozdulatlan a fák lombja,
békésen megfont egy gondolatot.

Megállt az idő...
még a kismadár sem csicsereg,
a bogarak is elbújnak a zöld fűben,
a Nap aranyló sugara ontja a melegét.

Szellő sem rebben,
elfogadja a csendet hozó hőség vágyát,
nem hiányolja a vadul zengő
méhek zsongását.

Tiszta az ég fölöttem,
még egy bárányfelhő sem kúszik az égen.
Hiába kéri táncra az élet a szellőt,
már-már nem adja a létet, hogy lélegezhessem!

 


Ezerszínű tavasz
 

Csókos rügyező Földanyát,
napsugara ölelgeti,
tavaszi szín ámulatát,
Föld-bölcsőben őrizgeti.
 
Kibújik a kis ibolya,
barka, nárcisz, és hóvirág,
kicsalta a Nap mosolya,
mint bűbájos romantikát.
 
Friss zöld-ruhát von a tájra,
szunnyadó tél úgy irigyel,
csupa illat minden bája,
zöld fűben sóhaja kikel.
 
Ezerszínű vidék csábít,
beleborzong lehelete,
gyöngyöző gyep-paplant szárít,
lihegő szélnek hidege.
 
Mézzel dédelgesd lelkemet,
ébredő illatos bókkal,
vágynak pompáját viseled,
szállni színes pillangókkal.
 
A Nap melege ad vágyat,
szép képe álomba ringat,
s a Tavasznak könnye árad,
bizsergő új élet pirkad.
 
Előbújt Nap felszárítja,
s kivirulnak pipacsmezők,
csodaszéppé alakítja,
a természetet színezők.