Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagy János

nagy_janos.jpgNagy János

Publikáció: Nagy János – Cs. Nagyné Sípos Edit
Hátrányos szociokulturális környezetben élő felnőttek szocializációs, személyiségfejlesztő tréningje
Szociális Munka c. szakfolyóirat 1997. ápr. - jún. 134.old.
Közélet, társadalmi tevékenység:
A nagykanizsai Napfény Rákbeteg Egyesület létrehozása 2002-ben, annak vezetése, majd egyesületi tagként folyamatos részvétel munkájában.
Takács László Irodalmi Kör Egyesület (Nagykanizsa) munkájában vezetőségi tagként aktív részvétel.
Hobbi, szabadidős tevékenység:
asztalitenisz, vers,- és prózaírás
2018-ban és 2019-ben Zalakaros város amatőr asztalitenisz bajnokság 1. helyezés
Mécs László Országos Irodalmi Társaság „Család - szeretet” témakörben meghirdetett novella pályázatán országos I. helyezés, valamint számos országos helyezés, dicsérő, elismerő oklevél.
Nagykanizsa Irodalmi Antológia 2014. 2015. 2016. 2017. 2018.évi számában megjelenés, több országos antológiában való megjelenés.
Önálló novellás kötet megjelenése 2015-ben „ Kézen fogva, Te vezess utamon!” címmel, 
2016-ban „Változnak az évszakok” címmel.
2017-ben „Mesevárban mesetár” címmel gyermekvers- és mese kötetem jelent, melyet Zala megye összes óvodájának összes csoportja (kis, középső, nagy) ingyen megkapott karácsonyi ajándékként.
2018-ban „Színes mező” címmel újabb gyermekvers kötetem jelent meg.

 

Művei az oldalon:

Baltazár (vers)

Csikóhal (vers)

Fityfene (vers)

Ha már... (vers)

Hal-iskola (vers)

Kancsal ló (vers)

Kísértet kastély (vers)

Labirintus (vers)

Rákbeteg barátaimnak... (vers)

Verebek (vers)

Zöldben jártam (vers)

 

 

Zöldben jártam

 

Álmaimban zöld vidéken jártam,
Az állomáson zöld vonatot vártam,
Zölden fénylett fölöttem a lámpa,
Ránéztem a zöld kalauz lányra.
Csodálkoztam, – miért zöld az árnyék?
– Mitől lett zöld az egész színjáték?
Csendben úsznak zöld hajók a vízen,
Fociznak a zöld focisták tízen.
A horgászok zöld halakat fognak,
Zöld színe volt minden pecabotnak.
Fehér tehénből zöld tejet fejnek,
A gólyák is zölden kelepelnek.
A virágok zöld esőben áznak,
A csillagok zölden sziporkáznak.
Zöld asszonynak zöld a fia, lánya,
Sok széplánynak zöld a hozománya.
Minden ifjú zöldben vall szerelmet,
Kedvesének zöld dalt énekelget.
Sírás közben zölden hull a könnycsepp,
Ha zöld a szív, az élet is könnyebb.
Zöld országban zölden szép az élet,
Zölden írnak verseket, meséket.

 

 

Verebek

 

Sok-sok veréb ül a padon,
Létszámukat számlálgatom.
Itt egy veréb, ott egy veréb,
Egyik megjön, másik lelép.

Ötven, hatvan, talán hetven?
Számoláshoz nincs már kedvem.
A fenekén egyik sem ül,
Hol felröppen, hol elrepül.

Hej verebek, hej verebek,
Mikor jön meg az eszetek?
Mért nem ültök libasorba,
Minden veréb egy csokorba?

 

 

Kancsal ló

 

Volt egyszer kancsal ló,
Bő volt rá a pantalló.
Gazdája a Nagy Jankó,
Csizma talpán vaspatkó.

Hej, kancsal ló, kancsal ló,
Meleg hely a kandalló!
Nem látta meg nekiment,
Parázs hullott, regiment.

Jobbra néz, de balra lát,
Kirúgta a ház falát.
Nem megy neki, ha látja,
Leesett a nadrágja.

Ha nem kancsal az a ló,
Lenne háza, nagyon jó!
Nem a hideg istálló,
Paripából igásló.

 

 

Hal-iskola

 

Úgy elmenne iskolába
szegény hal, ha lenne lába!
De nincs neki, csak uszonya,
a kerek tó sem uszoda;

Nincsen benne tanár néni,
ki a leckét számon kéri.
Nem is tudott semmit a hal,
ész nélkül csak úszni akar!

Hogyha lenne hal-iskola,
sok halacska járna oda.
Nem csak úszna egyre, egyre,
s fölvennék az egyetemre!

 

 

Fityfene
 

Mi nyomja ki a zsebemet?
Találgatom, hogy mi lehet.
Talán egy kis teknősbéka?
Vagy az ebéd maradéka?
Három használt teniszlabda,
Vagy egy ócska egércsapda?
Találgatom, tapogatom,
Elrepül-e toll szárnyakon?
Vajon mitől olyan érdes?
Titok bíz ez, hétpecsétes.
Nem is mozog, nem is repül,
Zsebemben volt véletlenül.
Milyen jó, hogy el nem dobtam,
Nem csatangol elhagyottan.
Más csak gúnnyal legyintene,
Csak egy kopott, kis fityfene!
Hej fityfeném, hej fityfeném,
Senki másé, csak az enyém.
Simogatom, dédelgetem,
Boldog vagyok, zsebre teszem.

 

 

Csikóhal

 

Versenyt fut a csikóhal
három fürge csikóval.
Hogy is futna, hogy is futna?
már a rajtnál orra bukna!

Nem is csikó, hanem hal!
Hogy futhatna csikókkal?
Láb nélkül, csak uszonnyal,
úszott minden bizonnyal.

 

 

Baltazár

 

Reggel kinyit, este zár,
boltos volt a Baltazár.
Árult minden fityfenét,
amit csak a vevő kért. 

Varázs hegyű ceruzát,
törött végű furulyát.
Frissen tartó harmatot,
eső ellen kalpagot.

Kutyát, macskát, kis rókát,
kopaszoknak parókát.
Használt mozdony kereket,
arra van most kereslet.

Minden féle ehetőt,
hurkát, kolbászt, tepertőt.
Harmad napos sós tésztát,
égig érő tyúklétrát.

Egyszer beragadt a zár,
nem nyitott ki Baltazár.
Minden áru megromlott,
Baltazár meg fölmondott!

 

 

Kísértet kastély

 

Hol kísértetek járják furcsa táncukat,
Veszett kutya az ólban morogva ugat,
Hol átjárót rejtenek az ódon falak,
A falakból esténként sírást hallanak,
Hol a félelem szül borzongó hangokat,
Hideg rettegést hoz a szürke alkonyat.
Zord lidérc alakok testet öltenek,
Éjfélkor tort ülnek a poros szellemek,
Megjelenik az ördög fekete lován,
Részt venni ezen a gonosz lakomán,
Ott alszom én ébren, - nyugtalan álmokat,
Nem tudom, ki vagyok: vendég vagy áldozat,
Hol a ház ura ifjú lányokat rabolt...
- Patkányok rágta lyukon bámul rám a hold.

 

 

Labirintus

 

Szemed hűs fényében megfürödnék
hallgatag évek alkonyatában,
s fognám erősen, szorítva kezed,
mint a csecsemő anyja ölében,
fészkelve magát puha melegbe,
csöndben ölel át az emlékezet.

Újra magamhoz szorítanálak,
álmodni együtt boldog perceket,
mint egykoron rég, az alkony előtt;
csak rád találjak a mély homályban,
ne tévesszem el a titkos utat, 
csak megtaláljam a megfelelőt!

 


Rákbeteg barátaimnak…

 

Néha bújócskáznék a halállal,
bújva, rejtve előle magamat,
mert a kegyes sors engem nem vállal,
víg táncot lejt bennem egy daganat,
vérem csörgedez, hordva a szennyet,
mit ránk testált az elrontott század,
mitől egy bús emberöltő szenved,
a természet is riadva lázad.
Néha elbújnék a halál elől,
 lapulva csendben, mint huncut gyermek
engem a végzet hiába jelöl,
fityiszt mutatok e furcsa jelnek,
nem érdekel, hogy sorsom végzetes,
- élni akarok, élni is fogok!
mert  meghalni csak bátran érdemes:
 - tudod, az élők sem mind boldogok!
Néha szembemegyek a halállal,
őrült merészen, mint a gyorsvonat;
írom az égre Isten szavával:
magam alakítom a sorsomat!
Kísérj el ezen a nehéz úton,
légy velem, ha a bánat eltemet,
ha elesem , magam összezúzom
- jó erősen fogd meg a kezemet!

 


Ha már...

 

Ha már szívünk búcsút intve nem dobogna,
Lelkünk a bús földi létből mennybe menne,
Elindulnánk emlékeinkkel karonfogva
Valami örökké vágyott végtelenbe…
Ahol kivirágzik minden fényes álom,
Mint gyermekmesék édesanyánk ölében,
Szirmot bont a képzelet e mesés tájon,
Az ég királya vár ránk fény- köntösében.
S jutalmunkat elnyerjük majd méltó módon,
Hiszen rászolgáltunk már az igazságra,
Mindent akartunk, végül azon aggódom:
- Ráírják nevünk egy tűnő szivárványra.
Létünk belevész a múló, szürke ködbe,
Vissza, a távolba hiába is mennénk…
Eltűnünk a felhők között mindörökre,
Nem marad utánunk más, csak egy-egy emlék.