Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törő Zsóka

toro-zsoka-uj.jpgTörő Zsóka

1948 szeptemberében születtem Nagy-kanizsán, azóta is itt élek.
Gyermekkorom simogató szeretetben telt el, ifjúkorom élményekben gazdag volt. Férjemet, aki Nagyváradról települt át,  33 évesen veszítettem el.
Ez a tragédia megváltoztatta az egész életemet. Megtanultam, mi a veszteség, küzdöttem a talpon maradásért, és azért, hogy két fiamnak mindent megadhassak.

Tele vagyok érzelmekkel, nagy bennem az empátia. Verseim elsősorban lelki életemről, az emberekhez fűződő kapcsolataimról, örömről és fájdalomról szólnak.
Veszteségeim mélyen érintenek, nehezen és lassan felejtek, de a szépre, jóra is emlékezem. Megtalálsz bennük engem, mert nyíltan, őszintén írok.

Hálás szívvel gondolok magyar tanáraimra, Zalavári Gyulára és Harkány Lászlóra, mert ők szerettették meg velem a költészetet, az irodalmat. Szeretettel emlékezem egy nemrég elhunyt barátra, Herczeg László költőre, akitől nagyon sokat tanultam a költészetről, az emberi értékekről.

Hosszú évekig tagja voltam a Cserhát Művész Körnek, pályázataimat számos díjjal jutalmazták.
Jelenleg a nagykanizsai Takács László Irodalmi Kör, a TALK tagja vagyok. Szeretek velük lenni, mert értékes kultúrprogramok részese lehetek, sokat tanulhatok, fejlődhetek általuk, amellett a közösség is nagyon jó.

Eddig három verses kötetem jelent meg:
Új álmok, 2014.
Szirmok a szélben, 2015.
Képzeletem szárnyain, 2017.

 

 

Művei az oldalon:

Advent (vers)

Borúra derű (vers)

Búcsú előtt (vers)

Búcsúzz szépen (vers)

Csak az eső sír (vers)

Csak érzéssel (vers)

Élni akarok (vers)

Fekete varjak (vers)

A gordonka varázsa (vers)

Gyermekmosoly (vers)

Gyertyafény (vers)

Hattyúnász (vers)

Hegedű (vers)

Helyettem (vers)

Hulló levél (vers)

Kívánságaim (vers)

Levél gyermekemnek (vers)

Miért élünk? (vers)

A múlt kísért (vers)

Nyárutó (vers)

Ölelj! (vers)

Örök körforgás (vers)

Őszi búcsú (vers)

Őszi dal - Renga-Láncvers (vers)

Őszi hangulatok (vers)

Tavaszköszöntő (vers)

Tavaszom (vers)

Tavaszra vágyom (vers)

Tavaszváró (vers)

Újjászületés (vers)

Utolsó tánc (vers)

 

 

 

Őszi hangulatok

 

Ilyenkor, ősz táján gyakorta bús vagyok,

torkom fojtogatják borús gondolatok.

Fáj látni, hogy lassan pusztul a természet,

ami eddig szép volt, viszi az enyészet.

 

Pedig csak elfáradt szakállas Ősz Apó,

mint egy öreg ember...Ez olyan megkapó!

Felkészül a télre, leveti ruháját,

felveszi helyette hófehér subáját.

 

Hosszú álmot alszik, erőt gyűjt tavaszra.

De nem lehet okunk semmilyen panaszra,

hiszen mielőtt még levetkőznek a fák,

lombjukon virulnak díszes báli ruhák.

 

Színpompás levelek táncolnak, keringnek,

boldogok, mielőtt a földre kerülnek.

Nézem ezt a csodát, örülök a tájnak,

örülök a szelíd, őszi napsugárnak.

 

Szeretem a bőröm cirógató szellőt,

vörösbe, sárgába öltöztetett erdőt.

Megőrzik a versek, fotók és festmények,

örök kinccsé válnak ezek a szépségek.

 

 

Őszi dal

Renga-Láncvers

 

Őszi szél zenél

játszik ágak húrjain

titkokról mesél

elárulja vágyaim

dédelgetett álmaim

 

sárga levelek

táncot lejtve hullanak

fázós gyér gyepet

gyengéden takargatnak

szőnyeggé varázsolnak

 

szürke köd szitál

megpihen a lombokon

vándormadár száll

átrepül sok városon

telel messzi tájakon.

 

 

Őszi búcsú

 

Gyenge vagyok, mint egy

száraz őszi levél,

mellyel kedve szerint

játszadozhat a szél.

 

Nem harcolok tovább

hideg durva széllel,

elrepülök inkább

távozó levéllel.

 

Elmegyek hát újra,

búcsúzom tőletek,

messzi vándorútra

senkit nem vihetek.

 

Nem süt már a napfény

életemnek egén,

nincs már semmi remény.

Emlék leszek csak én…

 

 

Nyárutó

 

Elfut a szép nyár, enyhül a hő már,

hűsül az éjjel, árny fut a fénnyel,

harmat a fákon, könny ül az ágon,

cseppen földre, dús, puha zöldre.

 

Ébred a hajnal rézvörös hajjal,

reppen az égre, pirkad is végre,

nap süt a tájra, harmata várja,

issza a cseppjét, szívja a nedvét.

 

Friss, üde minden, szél szele légben,

nyílik a kedvünk, tisztul a lelkünk,

illan a szépség, égen a kékség,

gyógyszer a szívnek, éden a létnek.

 

 

Utolsó tánc

 

Utolsó tánc még jár nekünk,

mely andalít és boldogít,

ragyogjon fel ma életünk,

majd elköszönni megtanít.

Ma még enyém a mosolyod,

tudom, nekem dobban a szív,

ha átölel a két karod,

ma még minden szeretni hív.

Nem könnyezem a holnapért,

most itt a perc, e néma tánc,

ragyog szemed egy csókomért,

aztán a vég...Szakad a lánc.

 

 

Csak az eső sír 

 

Csak az eső sír ma,

azért sem könnyezem,

minden virág szirma

könnycseppes helyettem.

 

Beborult az ég is,

én a Napra várok,

úgy érzem, hogy mégis

tőle talpra állok.

 

Simogass meg, Napfény, 

melengesd a lelkem,

bennem még a remény,

lassan felmelegszem.

 

Szeretetre várok,

egy emberi szóra,

magamra találok,

jogom van a jóra.

 

Hiszem, nemsokára

rám talál a béke,

mosoly ül arcomra,

ez a legszebb éke.

 

Szomorúság, tűnj el,

nevethessek végre,

ragyogó szemekkel

nézhessek az égre!

 

 

Búcsú előtt

 

Mielőtt útjaink kettéválnak,

mielőtt messzire sodor a szél,

adjunk egy esélyt a boldogságnak,

ne fájjon annyira, hogy elmentél.

 

Felkelt a Nap, mikor megjelentél,

tündöklő sugárral szikrázott fel,

perzselt a tűz, mikor megöleltél...

Közel  az alkonyat, ne menj még el!

 

Nélküled üres lesz a holnapom,

felhőbe burkolva szunnyad a táj,

mosolyod fényét tán még megkapom,

azután búcsúzom, bárhogyan fáj.

 

Könnyeim fátylán át nem látlak már,

kezedet szorítja még a kezem.

Terád egy szépséges, új jövő vár,

ezért a kezed most elengedem...

 

 

Búcsúzz szépen

 

Ha egy kapcsolatnak vége,

velem marad bús emléke

ködbe vesző, tűnt napoknak,

sok varázsos pillanatnak.

Őrzöm szívem rejtekében,

gyönyörködöm szépségében,

aztán pár csepp könnyet ejtek,

s minden rosszat elfelejtek.

 

Ami jó volt, megköszönöm,

sokáig volt hozzád közöm,

szerettél és szerettelek,

szerelemmel öleltelek.

Hálás vagyok mindezekért,

együtt átélt örömökért,

búcsúzom és elengedlek,

érzem, soha nem feledlek.

 

 

Ölelj!

 

Öleld át a lelkem,
olyan nagyon fázom,
bocsásd meg a vétkem,
ha olykor hibázom,
mesélj még csodákat,
gyönyörű meséket,
iszom szavaidat,
éhezem a szépet.
Légy nekem a lágyan
simogató fényem,
ölelj hát szorosan,
amikor csak kérem…

 

 

Csak érzéssel

 

Olyan a nő teste,

mint míves hegedű,

ha jól játszol rajta,

a hangja gyönyörű.

 

Közelíts hát lágyan,

simogasd finoman,

feltüzeled lassan,

a dal már benne van.

 

Elindul a rezgés,

játszol a húrokon,

édes a bizsergés,

hangszerekkel rokon.

 

Megszólal az édes,

vággyal teli dallam,

tüzes szenvedéllyel,

felpezsdítő dalban.

 

Fületekben szinte

zúgnak a harangok,

hegedűkön csengnek

vékony üveghangok.

 

Elcsitul a rezgés,

elhalkul a dallam,

megmarad az érzés

örömteli dalban.

 

 

Borúra derű

 

Felhők mögé szökött a fény,

szürke az ég, könnye pereg,

fedezékbe bújik sok lény,

kivár, pihen vagy szendereg.

Bágyadt virág lett a lelkem,

lehajtotta fejét búsan,

szeme ázik, nedve cseppen,

napra vágyik elárvultan.

 

Felhő oszlik, tisztul a lég,

szelíd szellő lebben lágyan,

kék ruhát ölt, virul az ég,

fürdik már a napsugárban.

Virágfejem felemelem,

fény-köntösben megszépülök,

nap csókolja esőkönnyem,

varázsától elszédülök.

 

 

Miért élünk?

 

Azt kérdezed, miért élünk?

Talán van egy küldetésünk.

Gyógyítjuk az embereket,

tanítjuk a gyerekeket,

megjavítunk minden gépet,

létrehozunk sok terméket,

megvédjük a biztonságot,

szebbé tesszük a világot.

 

Lehet bármi a feladat,

lényeg az, hogy becsüld magad,

hidd, hogy mindig jót akartál,

bölcs dolog volt, mit gondoltál,

ma is újra csak így tennél,

embereken segítenél.

De a legfőbb küldetésed,

áraszd szét a szereteted!

 

 

Tavaszköszöntő

 

Látod, megjött már a tavasz,

levetkőztet a kis ravasz,

lábad elé virágot hint,

varázsol sok gyönyörű színt,

szeleburdi széllel szárnyal, 

megcirógat napsugárral, 

ajkaidra mosolyt rajzol,

szemed csillog, szíved lángol,

ajándékoz boldogságot,

beteljesít édes álmot,

természettel együtt éledsz,

csivitelő dalra ébredsz.

 

Tavasz Tündér, üdvözöllek,

karom tárom, átölellek.

 

 

Tavaszom

 

Zöldülő fűz ága,

száz bokor virága,

fűszál közt ibolya,

arcodnak mosolya

simítja lelkemet,

dobbantja szívemet,

enyhíti szomjamat,

csókolja ajkamat.

 

Légy te a tavaszom,

megszűnik panaszom,

cirógass szellővel,

védelmezz felhővel,

mosdass meg harmattal,

árassz el illattal,

itass meg nektárral,

dalolj a madárral...

 

 

Tavaszra vágyom

 

Hideg tél van, nagyon fázom,

jeges az út, ködös a lég,

melegségre, fényre vágyom,

hol süt a nap, kéklik az ég.

 

Jöjj el, Tavasz, ments meg engem,

virágot adj, langyos szellőt,

tőled derűs lesz a lelkem,

hozd el végre a szép időt!

 

Tüzet rakok, hatalmasat,

elégetem a zord Telet,

fagyos szelet, jeget, havat,

jöjjön most már a Kikelet!

 

 

Tavaszváró
 

Jöjj el, Tavasz, várlak téged,

hiányzik a fényességed,

virágoknak színvarázsa,

szelíd szellő suttogása,

madaraknak csicsergése,

méhek zsongó zümmögése,

fű, fa, bokor üde zöldje,

hajtást hozó kertek földje.

Lelkem tárva, téged várlak,

hozz örömöt a világnak!

 

 

Örök körforgás

Nézz körül a természetben,
festő nem alkothat szebben,
ezer csoda körülötted,
Uram, jó, hogy teremtetted!

Alszik télen fű, fa, virág,
tavasszal virul a világ,
nyáron fürdesz hűs habokban,
ősszel sétálsz rőt avarban.

Nappalokat éjszaka vált,
vágyó lelkünk fényért kiált,
megpihen az erdők csendjén.
Változunk, ez így van rendjén.

Megszületünk, növekedünk, 
erőteljes ifjak leszünk,
aztán jön a leszálló ág...
Örök körforgás a világ!

 

 

Fekete varjak

Fekete varjak keringve szállnak,
fekete tollak, fekete árnyak,
fülemet bántja károgó hangjuk,
nem lehet semmit szeretni rajtuk.

Sötét a felhő, sötét a lélek,
hallgatom őket, szinte már félek.
Vészjósló érzés uralja szívem,
valami rossz jön, zsigerből érzem.

Fekete varjak, menjetek messze,
béklyó a bensőm végre eressze,
szeretnék hinni magamban, másban,
békére lelni egy jobb világban.

 

 

Advent

Búcsúzik november,
kopogtat december,
Reménynek csillaga
ragyog a szemekben.

Jöjj el hát, oly rég várt,
megváltó szeretet,
varázsolj békéssé
elárvult lelkeket!

Felejtsünk haragot,
sértődést, bánatot,
tanuljunk Jézustól
sok-sok alázatot!

Tanuljuk meg tőle,
mi a megbocsájtás,
ne legyen közöttünk
veszekedés, bántás!

Fedje be szennyünket
csillogó hólepel,
december havában
minden szív ünnepel.

Ajándékba idén
adj forró ölelést,
lelket melengető,
erőt adó reményt!

Ne legyen szívünkben
fájdalom és ború,
legyen a karácsony
Szeretetkoszorú!

 

 

Hulló levél
 
Te vagy a fa és
én a levél
itt van az ősz már
cibál a szél
jól tudom mégsem
eresztlek el
amíg csak bírom
enyém leszel
aztán ha elhagy
minden erő
elsodor tőled
majd az eső
lehullok ázva
aléltan én
küldjél egy sóhajt
akkor felém...
 
 

Hattyúnász

 

A hattyú csak egyszer

választ párt magának,

szerelmesei ők

az Élet Tavának.


Nem fogadnak esküt,

érzik a szív szavát,

viselnek hófehér

menyegzői ruhát.


Kecses nyakuk ívét

nem töri meg semmi,

násztáncuk fenséges,

szinte fejedelmi.


Szépségük’ csodálom,

ahogy keringnek ők,

lassú öleléssel,

mint örök szeretők...

 

 

Gyertyafény

(Imajo/japán ősi versforma)

 

gyertya fénye vonz

megbűvöli lelkedet

kezed közelít

lángját körülöleled

meleg tűzvarázs

nem vigyázol megéget

jobb ha eloltod

ámításnak vess véget

 

 

Gyermekmosoly

 

Van-e annál gyönyörűbb,

mint egy kicsiny gyermek

édes mosolya?

Az ő lelke patyolat,

tekintete tiszta fény,

nincs is nálam boldogabb,

ha ez a fény engem ér!

Melenget, mint napsugár,

minden gondom feledem,

tőle csordultig a szív,

mosolyogj hát, 

Gyermekem!

 

 

Újjászületés


Nézd a sötét eget, éled a fényár,
hajnali rózsaszín rőt tüze ég már,
ébred a Nap, heve fut szanaszéjjel,
fürdeti testemet lágy, üde széllel.
Szállj velem, Drága, a képzelet szárnyán,
nyújtsd ki a két kezed, nem leszek árván,
lüktet a vágy dala , érzed-e mélyen,
szólj zene, légy velem láng-ölelésben!

 

 

A múlt kísért


Olyan üres most a lelkem,
nem okoz semmi örömöt,
megtalálnak az emlékek, 
könnyeim gyakran peregnek.
Segíts, kérlek, mondd meg,
mi lesz így velem,
hogyha nélküled már
békémet nem lelem!

Szeretném, ha nem érezném
ezt a bénító félelmet,
de rám tör, és meggyötör
száz és száz kísértet.
Régi képek között járok,
eszembe jutnak az álmok,
aztán bezárom szívem ajtaját, 
de a fájdalom árnyai
beszöknek az ablakon át.

Kínoz a múlt újra meg újra,
nem találok a helyes útra.
Elfáradtam, lerogyok aléltan,
ami szép és jó volt,
már olyan messze jár!
Most légüres a tér, nélküled fázom,
érzem, hogy agyonnyom 
rám törő magányom...

 

 

Élni akarok

 

Eltöprengek olykor-olykor,
mit tartogat még az élet...
Várhatok-e új szárnyalást,
vad álmokat, perzselő tüzeket,
vagy belesüllyedek 
a mindennapok posványába,
mint oly' sokan mások.

Ifjú lelkem tiltakozik,
nem kell az unalom,
nem kell a szürkeség,
színes tollakkal akarok
az egekbe szállni.

Szelek hátán ringatózom
egyre feljebb, magasabbra,
ha kell, meg is perzselődöm,
szárnyaimat Nap csókolja.
 
Aztán lehullok aléltan,
nem lesz már több repülésem,
de amíg élek, égni akarok,
megélni minden földi ajándékot,
aztán nem bánom, ha vége.

Életem szivárványos,
hosszú, gyönyörű álom volt…

 

 

Helyettem

 

Nem látom már soha többé
féltett Kincsemet,
úgy akarta álnok Sorsom,
hiába érzem, szeretlek,
minden elveszett.

Ezért arra kérem a Napot,
mint hű Kedves, szeressen,
mosolyogjon le rád minden áldott reggelen,
tegye fényessé a kedved,
ezentúl helyettem.

Megbeszélem a vén Fákkal,
hogy ha majd alattuk sétálsz,
borítsanak rád jótékony árnyat,
Napnak heve ne égessen,
ne árthasson neked.

Nem érinthetlek meg gyengéden,
hát kérlelem barátomat, a Szelet,
csituljon haragja, váljon szellővé,
simogasson téged lágyan,
úgy, mint én tenném.

Nem láthatlak többé vendégül sem, 
így ezért helyettem
kristály vizű hegyi Forrás 
ad neked hűs italt, 
eloltja szomjadat.

Nem tehetem széppé az estéidet,
kérésemre ezer Csillag
ragyog majd le rád,
örömteli, békés legyen
minden éjszakád.

 

 

A gordonka varázsa

 

Lassan szétnyílik a nehéz,
bársony függöny,
reflektorfény vetül a színpadra.
Belép a művész,
kezében meleg-barna gordonka.
Elhelyezkedik egy széken,
méltóságteljesen vár,
megáll a levegő körülötte.

Lábaival gyengéden
körülöleli hangszerét.
Vonó villan, és máris felbúg
egy gyönyörű dallam,
mely megremegteti a lelkedet,
egekbe emeli érzékeidet.
Úgy zsong és duruzsol,
hogy egészen elvarázsol.
Karjába vesz, és elringat,
mint ahogy az őszi szél
dédelgeti a lehulló faleveleket.

Hirtelen véget ér a csoda,
magadhoz térsz, mint aki 
gyönyörű álmot látott.

 


Hegedű
 

Én vagyok a hegedű,
testem ívelt, karcsú,
hosszú nyakam végén
kulcsaimat hordom.
Végigfutnak testemen
érzékeny húrjaim, 
mesterien felhangolod,
szebben szólnak dalaim.
Hű társam a vonó, 
lószőr feszül rajta,
hogyha húrom simogatja,
meg is szólaltatja.
Barnásvörös testemet
dédelgessed lágyan,
tedd ügyesen állad alá,
kezed tartsa nyakam!
Ujjaiddal játssz vidáman,
vagy talán most szomorkásan,
tőled függ, hogy milyen dallam
száll belőlem könnyű szárnyon.
Ha úgy érzel, veled sírok,
könnyhullató zenét játszom,
máskor vígan cseng a dalom,
mosolyt fakaszt az ajkakon.
Eggyé válok veled,
ugye, te is érzed,
ahogy te akarod,
úgy szól majd az ének.
Légy hát kedves hozzám,
te vagy a barátom,
én majd gyönyörű zenével
mindezt meghálálom.

 

Kívánságaim

Álmaimban öreg halász voltam,
szegény ember,
kit az élet sokat gyötört.
Összeszedtem 
szakadt felszerelésemet,
a tengerhez búsan leballagtam.
Egy darabig ültem elmerengve,
aztán, ahogy más napon is tettem,
hálómat a vízbe hajítottam.
Vártam kicsit, 
aztán visszahúztam,
könnyű volt,
ma sincs benne zsákmány...
Ám egyszer csak észrevettem
a mélyén egy csillogó valamit.
Aranyhal volt, 
ember nyelven így szólt:
-Teljesítem három kívánságod,
hogyha visszaadod a szabadságomat.
Ezer dolog futott át agyamon,
sok pénz, ékszer, palota...
Aztán úgy éreztem, 
meg kell mentenem a világot.
-Első kívánságom az,
hogy béke legyen mindenütt a földön.
Második, hogy egyenlő
legyen minden ember.
Harmadjára azt kívánom tőled,
legyen általánossá a szeretet.
Aranyhalam szeme mosolygott.
csobbant a víz, 
és ő máris elillant.
Vártam egyre, 
hogy teljesüljön kívánságom,
de minden maradt a régi...
Aztán eszembe jutott,
nem volt ez más,
csupán egy álom!

 

Levél gyermekemnek

Drága gyermekem,
felneveltelek,
mégis, úgy lehet,
nem mondtam el minden
fontosat neked.
Talán nem tudod,
milyen nagy kincs vagy nekem,
drágább, mint az életem.
Régen felnőttél,
mégis mindig féltelek,
tőlem távol élsz,
néha úgy megölelnélek,
mint egy apró gyermeket.
Szívem megremeg,
mindig, mikor elválunk
egy-egy találkozáskor.
Arra gondolok,
elrabol a jelened,
ismeretlen közeged.
Sokat dolgozol,
azért néha gondolj rám, 
halljam szavaid 
olykor az éteren át,
melyek még ma is,
szeretetből fakadnak, 
vigasztalást nyújtanak.
Drága gyermekem,
anyaszívem átölel, 
amíg élek én,
legfőbb kincsem te leszel.